Jancsár János értekezése a domináns szabálylapról.
Minden vérbeli HKK versenyjátékos előtt közismert tény a Semleges csatamező pillanatnyi dominanciája. Ennek a jelenségnek az okait, és miértjeit én most nem szeretném forszírozni (annyira tán nem is értek a játékhoz, hogy alapigazságokat fektessek le), a téma ezúttal tehát nem az, hogy vajon hogyan lehetne ezt az állapotot megszüntetni, vagy hogy mi vezetett el idáig. Sokkal inkább arról fogok beszélni, hogy én hogyan látom a csatamezőt!
Aki kicsit is ismer, tudja, hogy a kontroll-játék, és úgy általában a defenzív stílus eléggé távol áll tőlem. Ezzel persze nem vagyok egyedül, ezért is merek szószólóként kiállni a porondra. Sokan szeretünk kísérletezni. Egy-egy érdekesebb lap köré paklit építeni, vagy egy-egy meglepő, vagy újszerű narancs lap kombinációt kipróbálni. Vagyunk úgy páran, hogy a versenyeredmény nem mindenekelőtt való cél és motiváció. Tehát nem az optimálisra csiszolt paklinkat forgatjuk unásig, hanem igyekszünk versenyről-versenyre kipróbálni valami újat.
Emlékeim szerint valahogy 2019. év második felében tűnt fel a csatamező, a tüzes szinergiára építve, aztán elkezdett permutálódni, és folyamatosan csiszolódott. Néhány játékos nagyon sok versenyre elvitte a mezőt, és egyre több győzelem kapcsolódott a narancs laphoz. Mint ahogy azzal kezdtem, nem fogok az okokkal és miértekkel foglalkozni (azt majd jól megírják mások), inkább arról beszélnék, hogy ezt én hogyan éltem meg.
A magam részéről azt láttam, hogy akármilyen korlátozó szabálylappal jövök, nincs esélyem mező ellen. Ahányszor összeültem eggyel, mindig kikaptam. Mondhatjátok, hogy ez gyakorlatilag borítékolható volt, mivel épp ez ennek a match up-nak a lényege. Nekem azokban az időkben ez nagyon rosszul esett, és tehetetlennek éreztem magam. Egy idő után már kifejezetten mező ellen építettem side-ot. Megpróbáltam a saját narancs lapom visszakapcsolásával kiegyenlíteni az esélyeimet, természetesen kudarcra voltam ítélve, majd megpróbáltam felvenni a kesztyűt, és átside-
olni kontrollra, és persze így sem lett sokkal jobb a mérlegem (szükségszerűen, de ezt akkor még nem igazán tudtam elfogadni).
Azt éreztem, hogy a játékfejlesztők cserbenhagytak, mert nem adnak a kezembe elégséges eszközt, amivel harcolhatnék a mumusom ellen. Közben pedig azt látom, hogy a mező cinikus és arrogáns módon minden létező paklitípus ellen ugyanolyan jól teljesít. (A negatív jelzőket nem a mezőt forgató játékosokra értem, hanem magára a paklira, és a koncepcióra. Arra, hogy a mező sikamlós hallá változott, amit mindenki csupasz kézzel próbált elkapni közel egy évig.) A „miért nem készültök mező ellen?” – kezdetű nóta pedig merő demagógia. Nem szeretném elemezgetni a különböző paklik győzelmi esélyeit mező és minden más ellen. Inkább arra mutatnék rá, hogy a játékosok egy része azért nem készült mező ellen, mert ezt hatékonyan csakis néhány fix narancs lappal tudta volna megtenni, és ehhez nem mindenkinek van ám kedve! És ezt a fajta dacos közömbösséget, és tehetetlenséget a mező továbbra is pofátlanul, és könyörtelenül kihasználta. Valahogy 2020. év elején értem el odáig, hogy el is engedtem ezt az egész kérdést. Kipróbáltam inkább más paklikat, epikusokat és törhető követőket, és persze narancs kombinációkat is, és beletörődtem, hogy ha mező jön szembe, buktam, és ennyi.
Aztán beesett a pandémia tavaszi hulláma, és mindennek vége szakadt. A nyári újranyitás után lemaradtam a nemzetiről, amit nagyobbrészt a fentiekben vázolt kísérletezgető hozzáállásomnak tudok be, kisebb részt pedig annak, hogy a kulcs pillanatokban nem teljesítettem az elvárásoknak megfelelően. De a történet szempontjából ez nem fontos. Mire az őszi redőnylehúzás bekövetkezett, a játékosok végre előkaparták a Korlátozásokat, Sokszínűségeket, Életenergiákat illetve megpróbálták kiismerni, és persze legyőzni a csatamezőt. Míg amaz gunyoros egykedvűséggel vonta meg a vállát, és nyerte tovább a versenyeket.
Ekkoriban, október magasságában kötöttem egy megállapodást Dönczi Krisztiánnal, hogy az elkövetkező versenyeken én csatamezővel indulok, neki viszont valami mást kell választania. Elsőre érdekes challenge-nek indult. Kíváncsi voltam, hogy vajon ő hogyan áll majd hozzá a nevével fémjelzett koncepció legyőzéséhez, illetve látni akartam az „ősellenséget” a másik oldalról is.
Aztán mire a kihívás beindulhatott volna, ismét jött a pandémia miatt a novemberi zárás, így a fegyverszünet szükségképpen megköttetett. A Homokdűnék megjelenését nem követték versenyek. Mindenki otthon legózgatott a lapokkal, és bőszen ment a fejben HKK. Én meg csatlakoztam a tesztelőkhöz, leginkább azért, mert iszonyatosan hiányzott már a játék. DK sem tétlenkedett a vesztegzár alatt, összepakolta a csatamező új permutációját, sárga és barna lapokkal, a „homok” szinergiára építve. Nosza amint megnyíltak a kapuk, meg is jelentek az új verziók a
versenyasztalokon. Mi pedig felelevenítettük a játszmánkat.
A fentiekből talán nem meglepő, ha nem voltam hajlandó olyan csatamezőt építeni, amit csak úgy, leveszek a polcról. Sem a tüzes, sem a Homokféreg-Homokpiramis duettre épülő verzió nem volt pálya. Saját decket akartam, ami közelebb áll a stílusomhoz. Ekkor még úgy tekintettem a Semleges csatamezőre, mint valami csodafegyverre, ami önmagában nyer versenyeket, pakli és játékos nélkül. Mostanra már tudom, hogy ez nagyon nem így van, és épp emiatt a felismerés miatt ragadtam billentyűzetet.
Itt térnék ki arra, hogy ez a cikk természetesen nem egy támadás Krisztián, vagy a többi, csatamezőt használó játékos ellen. Azt sem állítom egy szóval sem, hogy kizárólag DK „A” mezőző játékos. Vannak mások, akik szintén jó eredményeket értek el mezővel, és persze más paklikkal is. Szóval semmilyen irányban nem szeretném se a paklijukat, se magukat a játékosokat megbélyegezni. Ez a sztori most nem róluk, hanem pusztán a jelenségről szól.
Szóval ott tartottam, hogy challenge. Krisztiánnal pontosítottuk a kihívás részleteit. Az előttünk álló időszakban két hagyományos formátumú versenyre korlátoztuk a kihívást, ahol mindketten ott vagyunk, természetesen. Az első ilyen verseny Kecskeméten volt, május 23-án. A felkészülés során ugye már tudtam, hogy mezőt kellett építenem, és komoly energiát fektettem abba, hogy alternatívát találjak az akkor ismert kontroll-verziók helyett.
Végül – talán nem meglepő módon – egy hordát építettem. Krisztián Sokszínűséget hozott, és mindketten 50-50%-os eredményt futottunk azon a versenyen. A paklim persze nem volt hibátlan, és talán a játékom sem, de a végeredmény igazából nem emiatt lett az, ami. Az optimálisnál nincs optimálisabb. Az én verzióm pedig nem volt az. Egyetlen offenzívára építettem, ami olyan volt, mint egy roham az aláaknázott mezőn keresztül. Ha jó helyre lépsz, a támadás ellenállhatatlan, gyors és halálos. Ha rossz helyre lépsz… nos, tudjuk, akkor mi lesz.
A meccsek sorrendben (paklilista):
1. Semleges csatamező (tűz szinergia) – 1-2, oda
2. Korlátozás – 2-1, ide
3. Villámháború – 1-2, oda
4. Törpe-gnóm Glion – 2-1, ide
(Aznap a paklinak egy másik verzióját (paklilista) megforgattam még pörgős verzióban is, de az is ugyanúgy csak 50%-ot hozott a konyhára.)
Kicsit elkapott a gépszíj, és rövid időn belül elég sok versenyre elmentem. De talán ez érthető, ilyen hosszú kihagyás után. A következő etap Szeged, május 30, kiemelt. Ide ellenpaklit vittem, kifejezetten a mezőre kihegyezve. Lehet mondani, hogy kb. nem is érdekelt, hogy mit játszom mással, csakis a mezőt akartam elkapni! Életenergiát építettem, egy kissé rendhagyó felfogásban, blokkolásra alapozva. Végül 5 meccsből 3-at nyertem, és volt egy X-em, egy másik ellenpakli, egy Korlátozás ellen. A dolog pikantériája, hogy az utolsó előtti körben egy másik Életenergia ellen játszottam, és elbuktam, míg az első asztalon a két mező feszült egymásnak. Ha a sorsolás másképp alakul, ki tudja mi jött volna ki ebből a versenyből…
A meccsek sorrendben (paklilista):
1. Korlátozás – 1-1 után X
2. Csatamező (villám szinergiákkal) – 3-0, ide
3. Timera, a szerencse asszonya – 3-0, ide
4. Életenergia – 1-2, oda
5. Lassan járj! – 2-1, ide
Röviddel ezután ismét előszedtem a horda mezőt, és eljutottam vele az Excelsiorba, június 02-án. Itt kiderült, hogy az a terep sajnos néha sokkal sűrűbben van aláaknázva, mint kellene. Itt a 7 fordulóból csak 3-at sikerült behúzni. (Megjegyzem itt nem kötött a challenge, vihettem volna bármit, hiszen DK nem volt jelen ezen a versenyen. Amúgy a pörgős formátum nem feltétlen jó terep a mezőnek, mivel a stratégia fontos eleme a time-management is, ami itt ugye eléggé szűk keretek közé van szorítva.)
A meccsek sorrendben (paklilista):
1. Tarrgeth – vesztettem
2. Xenó ősplazma – nyertem
3. Teknősök öregapja (epikus) – vesztettem
4. Teremtő rakshallion (epikus) – nyertem
5. Korlátozás – vesztettem
6. Korlátozás – nyertem
7. Malrok, a tomboló – vesztettem
Aztán jött a Szentesi dupla június 13-án, ahová a Szegeden már kipróbált blokkoló Életenergiát vittem. Valójában ezt a versenyt is tolhattuk volna a challenge jegyében, hiszen DK is jelen volt, de csak nagyon későn, néhány nappal a verseny előtt dőlt el, hogy egyáltalán eljutok. Nem lett volna fair tőlem, így kikényszeríteni a paklicserét. (Plusz dolgozott még bennem a szegedi fiaskó, és szent meggyőződésemmé alakult, hogy EZ az Életenergia el tudja kapni AZT a mezőt.) Sajnos itt is belefutottam ugyanabba a zsákutcába, amibe korábban. A paklim ismét csak 50%-ot hozott, ráadásul kikaptam DK-tól is. A meccsünk elemzése megérne egy külön misét, de talán nem a paklikon múlott, talán én is többet hibáztam a kelleténél, és talán a szerencse sem volt mellettem mindvégig. Mindez már nem sokat számít.
A meccsek sorrendben (paklilista):
1. Sokszínűség – 1-2, oda
2. Tharr követője – 1-2, oda
3. Semleges csatamező – 2-1, ide
4. Semleges csatamező – 2-1, ide
A következő versenynapnak a júniusi 27-i, kecskeméti dupla ígérkezett, de ott egyik formátum sem hagyományos volt, így a fegyverszünet életbe lépett. Majd végre elérkezett a záró epizód. Ismét Kecskemét, július 18., hagyi, új nemzedék. Ezúttal összeraktam a „homok” szinergiára épülő csatamezőt, egy kicsit átrendezve azt a saját számíze szerint. Egyáltalán nem volt komfortos számomra ez a deck. Úgy éreztem magam, mintha két számmal kisebb polót, és két számmal nagyobb cipőt kellene felvennem, és úgy végigcaplatni a sétálóutcán. A 4 körös versenyen végül itt is csak 50%-ot tudtam elérni, és ez már kezdett nagyon ciki lenni. Itt ébredtem rá, hogy ebből a challenge-ből sehogy se fogok jól kijönni, mert ha ezzel a paklival dobogós helyezést megyek, akkor a „pakli nyert”. Ha meg elúszok, akkor az jön ki belőle, hogy milyen béna vagyok, hogy még egy több versenyt megnyerő, optimálisra csiszolt koncepcióval se tudok jó helyezést elérni…
A meccsek sorrendben (paklilista):
1. Zu’lit familiárisa – 2-1, ide
2. Semleges csatamező (tűz szinergiákkal) – 1-2, oda
3. Korlátozás – 0-3, oda
4. Teremtő rakshallion (epikus) – 3-0, ide.
De önostorozás helyett inkább következzen a konklúzió. A jelenlegi meta nagyon széles. Ami azt jelenti, hogy igen sok különböző koncepció oda tud érni a dobogóra. Ezek közt számos akad, ami korlátozó szabálylapra épít, vagy több narancslap kombinációja, és horror terülésekre és megindulásokra képesek. A mező emiatt inkább tekinthető az immunrendszer válaszának, mint magának a betegségnek. És ezzel nincs vége. A mező jelenléte elbizonytalanítja a börtön és a bilincs pozícióját. Ezek távolmaradása pedig a már említett aggro paklik illetve az epikus követők előretörését eredményezi. Azt ígértem, hogy nem fogom boncolgatni az okokat, lám mégis megtettem, de csupán azért, hogy felvezessem a tanulságot. Nos, a mezővel egyáltalán nem könnyű játszani, a side építése mellé, és annak a használata ugyancsak odafigyelést igényel. De a legyőzése sem egy egyszerű feladat, még a kifejezett ellene épített paklikkal sem.
Összegezve: a csatamező jelenség egy-egy ellenlap kiadásával, vagy néhány lap kitiltásával, nerfelésével – szerintem – nem orvosolható. Hogy jót tesz-e a játéknak a mező jelenléte, vagy sem, azt nem tudom. Azt viszont igen, hogy a kreatív (egyesek szerint: buta és agresszív), illetve a börtön/bilincs paklik háttérbe szorulását elérte, ez pedig a kontrollok irányába tereli a metát. Nem tudom, merre tart ez a hajó, de ha nincsenek megfelelő eszközök a játékosok kezében, az érdemi „készülés mező ellen”, eléggé reménytelen. Hacsak nem az a cél, hogy legyen egy versenyen 5-6 mező és 8-10 Korlátozás/Életenergia/Sokszínűség. Mellettük meg akármennyi, „futottak még” – kategóriás felállás.
Remélem, hogy tudtam gondolatokat ébreszteni.
Jancsár János