Amikor az ember kapcsolatba kerül a HKK-val, akkor két út van általában előtte. Az első, hogy kimenekül a világból. A második viszont épp az ellenkezője, a HKK teljesen beszippantja és nincs megállás.
Ez utóbbi esetben a kártya – ahogyan más „káros” szenvedélyek is egyébként – az élet többi területének kárára tud menni, akadályozza a munkát, az tanulást, amikor fókuszálnál, de nincs három manád, sőt a barátokkal való sörözés közben is azon gondolkodsz, hogy hogyan sütsd ki rendszeresen a naturalistát, hogy stabil legyen és megérje építeni rá.
Itt jegyezném meg, hogy ez a cikk leginkább azzal az esettel kíván foglalkozni, amikor a kártya iránti érdeklődés nem 100%-osan önjogú, mert ekkor természetesen érthető az elején a fellángolás, viszont ekkor már középtávon megfigyelhető az egyensúlyra törekvés, sőt néha még a megvalósulása is.
…
A fenti probléma igazából levezethető egy szimpla work-life vagyis inkább hobbi–life egyensúlyra, illetve ebben az esetben egyenlőtlenségre. A legtöbb esetben ennek az áll a hátterében, hogy az ember ebbe a tevékenységbe menekül valami elől (potenciálisan élethelyzet), ami a mérleg másik oldala és emiatt átesik a ló túloldalára. Sajnálatos módon, bár ez ideig-óráig kellemes, nemhogy nem oldja fel az eredeti problémát, de még újakhoz is vezet, például az időgazdálkodás terén.
Magyarul ez az állapot nem tartható igazából fenn hosszú távon (vagy legalábbis elég káros), mert az élet többi területe sínyli meg azt, hogy az ember nem mer szembe nézni azzal, ami elől menekül.
Ugyanakkor ezzel éppen ellentétes viselkedés az, amikor az ember (már) jobban, stabilabbnak érzi magát, akkor elkezd visszatérni a normális életéhez és kiszakad a világból, ahova menekült. Ez sok esetben ahhoz is vezet, hogy a tevékenységgel, amibe menekült teljesen felhagy, mert úgy érzi, hogy arra nincs is semmi szükség, pedig valójában nem a tevékenység a ludas.
Ez könnyen vezethet egy csiki-csukihoz egészen addig, amíg meg nem történik a szembesülés a valós problémával és ezzel fel nem oldódik a menekülésnek választott tevékenységgel szembeni averzió, ami miatt a görbe maximum pontján elutasítja azt (akár újra és újra).
A kérdés persze mindig az, hogy lehetséges-e egy alapvetően időrabló hobbit úgy űzni, hogy élvezetes legyen ÉS az egyensúly is megmaradjon?
Meg merem kockáztatni, hogy ahogyan képesek vagyunk tényleges work-life egyensúly megvalósítására, úgy erre is képesek vagyunk, bár ehhez mindenképpen komoly önreflexióra és a határok folyamatosan betartására van szükség.
Kivétel persze az, amikor valóban teljesen önjogú a játék iránti rajongás, de, ahogy írtam feljebb, ekkor ez a probléma nem is nagyon fog jelentkezni.
Tudom, hogy ez a cikk sokban eltér a megszokott HKK tartalmaktól, illetve nem váltja meg a világot, ugyanakkor mivel első kézből tapasztaltam ennek az árnyoldalait, ezért úgy gondoltam, megosztom a tapasztalataimat, hátha más is hasonló cipőben jár és így talán az, hogy más is küzd ilyesmivel előremozdíthatja a felismerésben. Jó játékot!
Gábor