Search
Generic filters
Exact matches only
Search
Generic filters
Exact matches only

Interjú: Vogel Patrik, a farkasok legszőrősebbike

Szia Patrik! Gratulálok a hétvégi Dungeonos verseny megnyeréséhez és az idei Nyugat Magyarországi Találkozón való remek helytállásodért, ahol szintén megnyertél egy napot és elsőként mentél tovább a döntő napra. Elmesélnéd nekünk, hogy ki is vagy te, és hogy hogyan kerültél kapcsolatba a HKK-val?

Cső Dávid!
Köszönöm hogy itt lehetek és interjút adhatok; sose gondoltam volna hogy idáig fajulnak a dolgok. 😀
Vogel Patrik vagyok, 26 éves, szeretem a sört és a metált, egy multicégnél dolgozom, és nem hiszek a mikulásban. 😀
Először 2005 nyarán jött az ötlet egy szomszéd barátomtól, aki talált egy boltot, ahol egy kártyát reklámoznak, aminek nagyon összetett játékrendszere van. Ekkor jelent meg 1 hónapja a Rhatt fénykora, amiből gyorsan 3 db-ot be is vásároltam, és elkezdtem gyűjtőgetni a kártyát. Sokat játszottunk gyerekként, utáltuk is egymást, amikor valakinél jött a Corlan az 5. kör környékén, mert anno nem tudtuk sehogysem megoldani. 😀

Patrik Várnai Peti ellen az Excelsior versenyén

Ekkor is kezdtem versenyekre járni, az első versenyen a baráti társaságunk 6 tagja képviselte magát, és tisztán emlékszem, hogy egy sima 5 lapos tárgy paklit vittem, aminek a fele gitt volt, csak hát a gyűjtemény hiánya miatt muszáj voltam bele rakni. Eredményt nem értem el vele, de jó volt látni ennyi embert játszani, sok-sok arcot akik élvezik a versenyzést, és a játékot. Ez pecsételte meg örökre a sorsomat, hogy én ezt hobbiként szeretném művelni.
Bár voltak kihagyásaim (kétszer hagytam abba 1-2 évre), és Németországban is éltem egy évet, ami miatt nem tudtam játszani, véglegesen 2017-ben kezdtem újra, amikor felköltöztem Pestre, és itt kezdett komolyabbá válni a kártyázás.
2 amatőr ligát sikerült nyernem, amiből 2 Gida ütötte a markomat, ezt tovább is adtam jóbarátomnak, Balla Gabinak, mert tudtam hogy nagyon kereste őket.  A komoly kártyázást tehát innentől mondanám, előtte csak a fehérvári versenyekre jártam, ami havi egyszer volt, az elején Varga István Krisztián szervezésében a Legendák Csarnokában, majd a Sárkánytűzben, később pedig Nagy Robi vette át a versenyeket.

Akik az elmúlt években rendszeresen jártak versenyre találkozhattak már veled és ilyenkor a legtöbbször egy vérfarkas hordával találhatták szembe magukat a játékosok. Már-már a védjegyeddé vált ez a pakli, mostanában még is az epikusok irányába kacsintgatsz. Mi volt ennek a váltásnak az oka?

Tény, hogy nagyon szeretem a kiskutyákat. Egyrészt – igaz nem sokan tudják, sőt szinte senki – mert egy jó 5 éve történt egy tragédia, egy háziállatom hunyt el, és a kártyán belül a vérfarkasokban láttam meg a kutyámat.
Másrészről imádom a korlátozó szabálylapokat, legyen az Börtön, Bilincs, vagy Járj, és mivel mindhármat összetudtam rakni viszonylag alacsonyabb költségvetésből, így rájuk esett a választásom. és büszkén mondhatom, hogy az összes fajta vérfarkas megvan (3 Rhatt fénykorás Örjöngő még hiányzik, akinek lenne, kérem írjon! 😀 😀 😀 )
Manapság igaz, hogy szinte csak kontrollozom, ennek több oka van.
Nagyon sokáig farkasoztam, sok variációban, itt-ott kontrollosabb (kánterekkel), máskor sima „face is the place” jelleggel. Ennyi év után már nem okoz meglepetést, tudom mi ellen hogyan kell készülni, mik a gyenge pontjai a paklinak, minden egyes lapnak tudom a pontos költségét, van-e benne csont, KF-el-e, mennyit üt, egyszóval mindent. Ez igy 2-3 év után nagyon unalmassá tud válni, úgyhogy elhatároztam, hogy elkezdem begyűjteni a Sheranos kontroll vonalat.

WANTED!

Szóval begyűjtőttem az összes Sheran spoiler lapot, majd Együgyüvel elkezdtem a kontrollkodást. Balassagyarmaton vetettem be először, ami totál kudarcot vallott, de emlékszem Zigi barátom szavaira, hogy idővel majd jobb lesz, és több szituációra máshogy reagálok majd. Örülök, hogy erre így vissza tudok emlékezni, mert összehasonlíthatatlan hogy mennyit tud az ember fejlődni ha kontroll játékot játszik.
Pont ezért választottam az epikusokat, pontosabban távolodtam el a farkasoktól, mert sokkal stabilabbnak mondható választás, mint egy horda deck.
Ezen belül a pegazusok tetszenek a legjobban, mert imádom az állatokat, és a pegazus is nagyon meseszerü fantasy lény, igy adta magát a koncepció.
Sokan mondják, hogy az Obszidián pegazus miatt nyerek, de ez csak 3 lap az 50-ből, így konkluziót levonni belőle azért nem lehet, mert későn felhúzva blank, az elején pedig meg kell védeni. Tény, ha létrejön, nagy a para, de ha véletlen kitiltódna valami oknál fogva, én akkor is pegazusoznék. Ezenfelül a pécsi versenyen nyert főnix ultrát szerettem volna most tesztelni, ezért jött a főnix epikus?

Patrik a Nyugat-Magyarországi Bajnokság legjobbjai között

Szerinted összefüggésben van a váltás azzal, hogy mostanában sikeresebben mennek a versenyek vagy csak egyszerűen mostanra értél be?

Szerintem mindkettő.
Fontosnak tartom, hogy mindenki próbálja ki mindkét fajta játékstílust, mert átláthatóbb lesz, ha leülsz ellene játszani. A döntőben bilincses farkas ellen játszottam a Dungeonos versenyen, és tudtam, hogy az első 3 felhúzott lapnál már eldőlt, hogy nyerek -e vagy sem, de ez csak egy példa.
Az elején nagyon sokszor ütötte meg a fejemet a „ja tényleg ez így van” szindróma (ez még most is van, de jóval kevesebb) , amikor realizáltam, hogy a szituk sokszor máshogy is alakulhatnak, hogy kánterel az ember, beengedi-e háló mellett a lapot, hogy aztán megérje leszedni, vagy hasonlók.
Én egy versenyre nagyon sokat készülök; kamerán keresztül valakivel, van hogy átjön egy fehérvári srác – Feri – tesztelni, és bár ő nem profi játékos, tudom, hogy másképp is megjátszhatja a lapokat, emiatt figyelnem kell arra, és gondolkodni azon, hogy mindenre legyen lehetőleg megoldásom.
Van, hogy csak simán húzogatok 2-3x, majd ha valami nem tetszik, kicserélem másra. Szerencsére mostanra elég stabil gyűjteménnyel rendelkezem, így nagyjából bármilyen kontrollt össze tudok rakni, ami nem tartalmaz bilincsmestert (keresek occón!)
Egyszóval jó, hogy váltottam, mert olyan mintha egy teljesen új játékot ismertem volna meg, mert nem egy síkon mozog a játékterem.

Pécsen kijutottál az idei nemzeti bajnokságra, mik a terveid, elvárásaid az idei megmérettetést illetően?

Az első napon próbálom hozni a korrekt 6/4-et, nyilván jó, ha több is összejön, de egy nemzeti tényleg a HKK Tour De France-ja.
Második nap is szeretnék jó teljesitményt elérni, de ehhez sok gyakorlás kell majd, a deck ötlet már megvan a 2. napra is, így ezen nem kell agyalni, a side-on és 1-1 lapok kicserélésén kell variálni. A draft az a versenyformat, ahol ténylegesen megtudok izzadni, itt valóban az évek és a rutin dominál, ami szerintem még nincs elég.

Patrik a kvalifikációt érő döntőben

Természetesen mindent megteszek hogy legalább a top 16 meg legyen, ez a cél. A top 8-nak örülni tudok, de azzal is teljesen tisztában vagyok, hogy ha már oda beszeretnék jutni, nagyon fel kell kötnöm a nadrágomat, mert nálam sokkal de sokkal jobb játékosok vannak, akiknek több tapasztalatuk van a draftolásban, kivéve persze ha HD-ról beszélünk 😀

A Dungeonban főnix epikussal játszottál, ami általában a piros-kék-sárga konstellációval áll fel. Te viszont kihagytad a pirosat és sötétzöldet használtál inkább. Mi volt ennek az oka?

Szerintem nem árulok zsákbamacskát, ha azt mondom, ez egy sima kontroll volt sárga istenivel, és 3-4 az epikushoz tartozó faj lappal.
A piros isteni volt az alfa terv, sárgával, és fehérrel, de tudtam, hogy a Tüztomboló a játék egyik legjobb kántere még mindig, igy azt nem hagyhattam ki, így maradt a piros isteni, sárga, kék.
Ahogy szedegettem a mappából a lapokat, észrevettem, hogy drága lesz a deck. Tüzmadár, Sárkányfőnix, UR főnix, és a Dornodon mosoly nekem már túl drága volt így együtt. Hiába volt epikusom, tudtam, ha jön egy mező, kb sideolhatok is, mert egyszerüen nem lesz erőforrásom ezeket mind kijátszani.
Összeraktam a pegákat is sárga istenivel, és összeültettem őket játszani. A pegazus 5/5-ször megverte a főnixet. Egy eset volt, ahol létrejött a főnixnél egy Vízitündér, és az hozta a meccset, de csak azért, mert a háló miatt nem tudta leszednia pegazus. (Itt jegyezném meg, hogy hátrány a vidéken lakás, mert nehéz tesztelni 😀 )
Így maradt a sárga isteni. A piros is előtérbe került az Azúrfőnix, A hely szelleme és Roskadt vityilló miatt, de úgy éreztem, hogy a Rozoga lebuj – Ostromgép – Rücsi túl erős trió ahhoz, hogy ezeket kihagyjam.
Nálam ami kontroll, az Sherannal kezdődik, legyen az mező, epikus, harangmester, bármi – szerelemszínem a Sheran.
Ez így volt Pécsen is, ott is ezt a színt választottam, így bátran tudom ajánlani bárkinek, hogy az Ostromgépnek adjon egy esélyt, rengeteg UR bübájt fogott már meg … ?
Úgy érzem, hogy jó döntés volt a Sheran hármas használata – ez be is bizonyosodott – és még a visszajelzésekből is ez jött le, hogy jól döntöttem.

Egy Excelsioros összecsapás: Patrik vs Ács Domonkos

Végezetül elmesélnéd nekünk, hogy mi történt a szombati verseny 5 fordulójában?

Első forduló:
Ádám Levente – A Semmi mestere, Trinigan kontroll
Itt bebizonyosodott az, hogy mennyit számít a lapok átlag költsége. Míg az én deckem nagy része 0-ért jött, addig az övé pedig 3-ért, így egy-egy Orzag bilincse megpecsételte a sorsát. Az első kettőt nagyrészt könyebben hoztam, az általa kirakott Manasűrités annyira nem jött jól az Orzag mellett, így az elsőt Mr. „Kirakom és nyerek bilincs” lehozta. A másodikban sokszor zavarta a saját hálója, igaz hogy jó választás volt a Manapilon, de a Leira, és a Zu’lit kastélya háló mellett nagyon jól szuperál, illetve egy Vízitündér végleg végett vetett a meccsnek.
A harmadikban lejárt az idő, nem mellesleg elfogyott a deckem.
2-5 – 0,5

Második forduló:
Jancsár Zoltán – Valsirah, a tündöklő
Zolitól kicsit féltem, mert tudom, hogy bármit megtesz a győzelem érdekében, és mindig kitartóan harcol, emiatt minden egyes lépést óvatosan tettem meg.
Az elsőben ha jól emlékszem,  Zoli 1 manából passzolt, majd én az körömben érkezett egy lebuj, aminek köszönhetően erőforrás fölénybe kerültem, és így megtudtam oldani a lapjait. (Korrekt kártya 😀 )
A második meccsen a beside-olt Haven segtségével jött a lapelőny. A meccs végére keresett Tűzmadárral egy kántert, de amíg ő 2 lapon ült, én 5-ön, így egyértelmü volt a 2. meccs győzelme is.
A harmadikban átadta a kezdést, jött egy Perzselő homok, amit próbáltam megkánterelni, de nem tudtam, így bedobtam.
Itt jegyezte meg Zoli, hogy bölcs döntés volt a Sheran választása. ?
2-1

Harmadik forduló:
Sallai Gábor – Életenergia
Gabinál előző éjszaka hajnal 3-ig teszteltük a deckjét, és szomorúan sírtam el neki, hogy de jó is lesz ha összekerülünk, mert 10-ből 8-szor elkente a számat – jobb lett volna egy Pegazus, de sajna nem tudtam már változtatni (bár igy utólag nem is tenném meg :D)
Ahhoz képest nagyon jól alakult a dolog, hiszen az első meccsen én dönthettem a kezdésről, látva a kezemet: Lebuj, Kyorg… átadtam a kezdést. Az én első körömben jött egy Lebuj, amire tudott kánterelni, aztán bedobta.
Második meccsen annyi rémlik, hogy átadta a kezdést, itt is jött tőlem egy Lebuj, amit megtudott kánterelni. Megpróbálkoztam még egy lebujjal, de a keze 2 A gyenge ereje, 1 Az örök élet könyve, és egy valami volt, amire nem emlékszem.

Kiraktam olcsóbbításból és 1 áldozásból egy Tűzmadarat, ami keresett egy Fluxusgent. Megpróbálta lelőni a madarat, de megfogtam egy Sárkányfőnixszel egy manából és egy áldozásból. Építettem egy Fluxusgent, de a gömböt lelőtte egy gyengével. A körében jött egy Az örök élet könyve, Rücsi, próbáltam kánterelni, de nem sikerült így bedobtam.
A harmadik meccsünk volt a legérdekesebb; besideoltam 3 Lohd Havent, amiből be is húztam egyet és rá tudtam védekezni. A körömben dobtam neki egy Lélekcsapdát, amire jött egy Királyi beszolgáltató… ennek annyira nem örültem. Aztán érkezett még egy Királyi beszolgáltató, amit szintén nem tudtam megfogni, itt gondolkodtam azon hogy bedobjam.
Viszont Gabinak sajnos nem jöttek jól a lapok, rossz kántereket húzott, erőforrást pedig keveset, így az egyik körben sikerült fordítanom:
Asztalomon volt egy Fluxusgenerátor, egy Lohd Haven és egy Szerencsetoll.  
Gabi kijátszott egy Viharszarvat, aminek az effekjét kisütöttem egy Elektrogömb kéréssel, a Taurusa képessége pedig kapott egy Zu’lit kastélyat, így nem kellett dobnom. Volt lent egy Lebuja, a háló miatt pedig letudtam szedni Harc elcsitullal a minóját, amire mutattam még egy harc elcsitult. Ittl jött egy Rücsi az oldalamon, aminek köszönhetően vissza jöttem a meccsbe és nyertem.
2-1

Negyedik forduló
Kurunczi Dávid – Semleges Csatamező
Dávid ellen nem tudtam mire számítsak, hogy kinek lesz nagyobb mákja, vagy tényleg a játéktudás fog dönteni (de akkor tudom hogy sz*rban vagyok 😀 )
Első meccsen húztam egy A főnix halálát, mellé 3 db nullás kántert, és így sikerült lehoznom a meccset.
A második meccsünkön átadta a kezdést, majd rám rakott egy Perzselő homokot védekezésből, majd az ő körében jött egy Kifordított varázsdoboz, ami miatt ki is kaptam.
A harmadikban besideoltam ismét a Havent, majd átadtam a kezdést.
Első körében kb 2 percet gondolkodott, megpróbált kirakni egy Fluxusgenerátort, amire természetesen ott volt a Haven. Dobáltam Havennek a lapokat, de mindig kiélezett küzdelem volt, ugyanis sokszor nem húztam erőforrást. 2 kör múlva volt egy érdekes szituáció:
Rücskös látógömbbel próbáltam újrahasznosítani, amit megpróbált Leirázni, ezt be is engedtem, mert tudtam, hogy húzni nem fog vele, mivel külön forrás a kettő. Viszont az új Rücsin vessző van, így azon kisülne… érdekes szitu.
Ezek után jött 3 Fluxusgen, 2 Vizitündér az oldalamon és bedobta.

Patrik Farkas Tamás ellen a Dungeon döntőjében

Utolsó, ötödik forduló:
Farkas Tamás 2 – Zarknod Bilincse, vérfarkas
Tomi ha jól tudom reggel rakta össze a paklit, nem is nagyon ismerte, mégis eljutott a döntőig, ami azt jelentette hogy azért nem árt figyelni, mivel ha valaki, akkor én pontosan tudom mire képes ez a deck.
Első meccsünkön kirakott egy Az örök telihold völgyét, majd passzolt. Én egy manából szintén passzoltam, majd a körében próbált generálni, de remekül jöttek a Zu’lit kastélyok, az Abszolúr preventálások, és a Harc elcsitul-ok. A végén kirakott Orzag Bilincse miatt pedig meghalt.
Innentől sok mindent nem tudok mondani, a másik két meccsre beraktam az egész sideomat, Kyorgok – Lebujok kiszálltak, helyette az instant leszedések jöttek. Második meccsen egy Megrontott lélekre egyszer egy Főnix születik is jött 3 izommal, így kb. el is dőlt.
Utolsó meccsen nem elég hogy leszedtem az asztalát, megoldottam a gyűjtőjét, de 2 db 3 izmos főnix fióka ütött, Fluxusgenből kapott Szikrával, Elektrogömbbel bőven megvolt a 20+ sebzés. Elég egyoldalú meccs volt.
3-0

Köszönöm az interjút, gratulálok még egyszer az eredményhez és sok sikert a jövőben!

Én is köszönöm, és sok sikert kívánok az Eldüennek a jövőben is! ?
Metál!

Köszönjük szépen!