Search
Generic filters
Exact matches only
Search
Generic filters
Exact matches only

Nők a HKK-ban vol.1

Az élet egy túlnyomó többségben férfiakból álló közösségben nőként igen egyedi élmény. Ezt a cikket ez az érzés ihlette.

2019. júliusában találkoztam életemben először a HKK-val, de akkor még nem tudtam/gondoltam, hogy közelebbi barátságot fogunk kötni egymással. Én sosem voltam az, aki bármilyen internetes-, kártyához vagy szerepjátékhoz kapcsolható játékkal játszik, inkább az edzéseken és versenyeken töltöttem a szabadidőmet. Épp ezért teljesen idegen volt látni a lapokat, amik elém kerültek, de úgy gondoltam, hogy nem ítélek első látásra és elfogadom a jelenlétüket. Ekkor még szó sem volt játékról 😀 

Hogy mégis hogyan kerültünk közelebbi kapcsolatba? Úgy, hogy kiderült számomra, hogy ez komoly előkészületet, gondolkodást és stratégiát igénylő játék, ami kiszakít a mindennapokból. Arról nem is beszélve, hogy közösségteremtő ereje van és jó kis esti elfoglaltság 😀

Számomra a játék élvezete a legfontosabb! Értsd: mikor egy dekket készítek nem az van az első számú helyen, hogy vajon az akkori metába mivel tudom leginkább megállni a helyem hanem az, hogy mivel élvezek játszani! Szerencsésnek mondhatom magam, mert volt/van segítségem, akitől tanultam és tanulhatok, és akivel minden felmerülő kérdést megvitathatok 🙂 így sokkal könnyebb, mint minden saját magam kitapasztalni és a vereségekből tanulni! Ezt igyekszem megbecsülni 😀

Az első dekkem és hagyományos versenyem sosem felejtem! Egy szívemhez és karakteremhez közel álló tüzes vonallal indultam Kaposváron. Nem volt szerencsém, mert a 6/8 indulóból 3 mező is volt és természetesen mindet megkaptam az antiraksi+rúna dekkemmel 😀 de legalább gyakoroltam a side-olást. A kedvemet nem tudta elvenni, mert azóta is nagy kedvencem ez az összeállítás. Ezt követően sokáig kerestem a nekem való dekket, ami saját elképzelés szerint készül, mert nehéz volt (még most is az) eltérni a segítő elképzeléseitől, az általa kedvelt koncepcióktól. Az idő előrehaladtával, egyre több stílusú dekk kipróbálásával végre megtaláltam a nekem való egyik vonalat a Xenókban 😀 és nem is engedtem őket hónapokon keresztül. Jó érzés volt végre valami sajátot kreálni és bizony ragaszkodtam az elképzeléseimhez a tanácsok ellenére is és a versenyeken szerzett pozitív és negatív tapasztalatok alapján fejlesztettem tovább a kreálmányom. Persze volt “én megmondtam”, de én bizony ragaszkodtam az elképzeléseimhez 😀 ha jó, ha nem! Végre megtaláltam azt az élvezetet a játékban, amire vágytam. Hogy a lapok együtt dolgoznak, van közös erejük, hogy pörögnek a lapok és mindig van mit csinálni. Sokáig elutasítottam a korlátozó szabálylapokat, mert én azokhoz túl szabadszellemű vagyok. Viszont most arra jutottam, hogy ideje nyitni valami új felé is és próbálgatnom a szárnyaimat. Teljesen új terep és nagyon más gondolkodást igényel, de időm van 😀 hátha az új Lea(h) dekk is összeáll egyszer 😉

Hogy miben más szerintem nőként HKK-zni? Szerintem a gondolkodásmód és hozzáállás lehet a legnagyobb különbség. Sokaktól hallottam, hogy “…végre női játékos is! Egy kis színt hoz a játékba…”. Mivel én én vagyok, így nem tudom, hogy miben annyira más a játékom, de biztos így van 😀 Amit én érzékelek az inkább a jelenlétemmel kapcsolatos. Mikor először lementem egy ligára a tekintetek kereszttüzébe kerültem. Ez egy ideig így volt minden versenyeken vagy HKK-s eseményen ahol megjelentem, aztán szépen megszokta a társaság a jelenlétem és megbékéltek velem 😀 A kedvenc történetem akkor is az, amikor lelöktem a kockáimat az asztalról és 3-an ugrokkat a segítségemre! Szerintem még bele is pirultam 🙂

Ami még szintén ahhoz köthető, hogy én bizony nő vagyok, hogy sosem volt azzal problémám, hogy megtaláljam az aktuális páromat, akivel játszani fogok, mert az esetek többségében egyedüli nőként vagyok a teremben, így könnyű engem megtalálni. Ezért általában csak állni és várni szoktam, míg oda nem jön valaki hozzám 😀 

Összességében vicces, mert szőkeségem miatt még az előítéletek is meg szoktak jelenni az arcokon, de ez nem csak ebben a közösségben jellemző, így hozzá vagyok szokva. Élvezem a játékot, még ha nem is veszem annyira komolyan, mint a legtöbben. Örülök bármilyen eredménynek, 1-2 jó meccsnek, az otthoni játékoknak! Örülök, hogy megismerkedtem a HKK-val és köszönöm, hogy befogadtatok!