Simon Richárd – Mechanikák a páros formátumon

Az alábbi cikkben (a teljesség igénye nélkül) összeszedek néhány játékelemet, amik erősebbek a páros formátumon, mint általában. A cikk elsősorban kezdő és amatőr játékosoknak szól, akiknek esetleg ez lesz az első páros versenyük. Lássuk először a koncepciókat (narancslapokat) amik pároson hatékonyabbak lehetnek, mint hagyományos környezetben:

Az együgyű

A formátum a követő mindkét hátrányát jelentősen mérsékli. Egyrészt 4 játékos körében zajlik a játék, így a körönként két lap azt jelenti, hoy egy „nagykör” alatt akár 8 lapot is kijátszhatunk.
Ráadásul a párosra jellemző epikus kántercsaták alatt akár több lapunkat is kiszórhatjuk. A nyílt lapokkal való játék pedig sokkal kevésbé hátrány, mint hagyin, mivel általában a párok eleve nagyon részletesen kibeszélik minden egyes lépésüket.
Ha jól tudom, tavaly a kezdő/amatőr kategóriában többen is egyszerűen nyílt lapokkal játszottak, hogy megkönnyítsék a kommunikációt.

Termik epikolosszus

A Destruktív termik – Laudáló termik duó (a Termiknátort nem sorolom fel, mivel a borzalmasan magas költsége játszhatatlanná teszi a formátumon) a kijátszáskori képességek letiltásával néhány paklit azonnal megver.
Itt pároson két játékosnak is van esélye behúzni a fent említett lényeket, amivel extrém gyorsan le lehet zárni a játékot olyan paklik ellen, amit zavarnak (a paklik többségét zavarják).
A deck hátránya lehet, hogy a termikek nagyrészt manába kerülnek, és a pároson maxon pörögnek az ingyen (közeli) tempólapok és beleszólások.
De a kezdő-amatőr kategóriákban talán kevésbé számíthatunk szuperoptimális paklikra, így itt bátrabban bevállalhatjuk őket.

termikepikolosszus

Semmi mestere – pakliégetés

Pároson egy klasszikus stratégia az egyik játékos „leválasztása”, amivel elérjük a kettő egy elleni játékot, ahonnan általában már nyer az a páros, ahol a páros mindkét tagja játékban tudott maradni.
Ennek az egyik tipikus módja a paliégetés. Ha mindig mindketten ugyanarra a játékosra kéritek a nekron áthárítást, akkor könnyen elfogyhat annak az ellenfélnek a paklija.
A deck erejét növeli, hogy mostanában szép számmal találunk a metában erős nekronos lapokat (pl. Nagyobb ködszilánk, Csökevényes burástya, Gyémántfésű, Immunis krakoch, Ongóliantok dühe stb), ezért joggal számíthatunk arra, hogy az ellenfelünk szorgosan be fog segíteni nekünk pakliégetési terveinkben.
Ami hátrány lehet, hogy a játék tempója mostanában kissé gyorsabb annál, minthogy a deckégetés időben „odaérjen”, de azért messze nem lehetetlen.

Rhatt követője – blokkolás

A másik tipikus „2v1” stratégia a blokkolás. Itt is hasonló a játékmenet, mint a pakliégetésnél, mindkét játékos ugyanazt az ellenfelet blokkolja, aki így remélhetőleg hamar lenullázódik.
A koncepció hátránya itt is a játék tempója, ugyanis egyrészt a meccs hamarabb befejeződhet, minthogy a blokkolás releváns legyen, másrészt a manapság divatos ingyenes és zanszilánk költségű lapok mellett egy játékos 0 max. manára blokkolása messze nem jelenti azt, hogy ő kiszállt a játékból.

Dobatás

Egy nem kifejezetten narancslaphoz/koncepcióhoz köthető mechanika, amit még érdemes megemlíteni, az az anti-mágia, anti-semlegesítés. Ezek minden játékosra hatnak, így duplán nagyot tudnak szólni. Mi úgy rakjuk össze a paklink, hogy bennünket ne zavarjon, az ellenfeleinket pedig szépen eldobatjuk.
Egy Antitalentummal például extrém esetben akár 4 lapot is eldobathatunk egyetlen manáért, kvázi megakadályozhatatlanul. Sajnos a Kreatív termik nem egy rossz álom, hanem egy létező, stabil meta lap, így én ezt a vonalat nem erőltetném a hétvégi versenyen.

antitalentum

Végül szót ejtek néhány lapról, ami felértékelődhet pároson. Ez abszolút csak mazsolázgatás, ahhoz, hogy teljesebb képet kapjatok érdemes átnézni alaposan a lapkészletet, és a korábbi 1-2 év páros paklilistáit.

Lélekrezonancia

Az Időlassító ÚN-re visszaemelésével újra régi fényében tündökölhet ez a kártya. Pároson 4 játékos között dobálhatjuk a képességeket, amitől erősen felértékelődik.

Csábító papnő

A papnő két lopós képességét használhatjuk két különböző ellenfelünk lapjára is, ami könnyebbé teszi, hogy a teljes értéket kinyerjük belőle.
Egy további mókás interakció, hogy akár a társunk lapját is ellophatjuk, ha épp sürgősen akarunk kisütni egy csak saját körben használható képességet, vagy ez hiányzik a játékot lezáró sebzéshez. (Vagy a rajta levő izmokat szeretnénk kisütni – HD)

A fenti két laphoz kapcsolódóan elmondható összességében, hogy érdemes figyelni minden kártyára, ami több lapot is meg tud célozni, esetleg minden lapra, minden ellenfélre hat (hello T. Vlagyimir).

csabitopapno

Rhatt robajló dühe

A jelenleg közepesen népszerű 🙂 Rhatt szín egyik isteni lapja itt magasabb fokozaton pöröghet, ugyanis a 40 ÉP-s kezdésnél tényleg szinte teljesen ingyen van, míg hagyományoson ritkán fér bele, hogy egynél többet ÉP-ből hozzunk.

Pihenő/Sivatagi teknős/Zoárd itala

Ezt a 3 lapot egyben érdemes emlegetni. Mivel a játékosok a szabálylapokat közösen használják, ezért egy ezekből megszünteti mindkét ellenfélét. Így egy mező ellen jelentősen könnyebb lesz a narancslapotok visszakapcsolása, mivel elég egyikőtöknek húzni ezekből.
Hasonlóan könnyű kikapcsolni a korlátozó szabálylapokat is. Arra figyeljünk, hogy a követőket a páros tagjai külön használják, így abból csak az egyikükét tudjuk megszüntetni a fenti lapokkal.

Végül megemlítem az egyik személyes kedvencemet, a Kifordított varázsdobozt.
Itt 4 játékos paklijából is szemezgethetünk, és extra információt nyerünk (és persze adunk is).
Sajnos a (K) képességek nerfelésével jelentősen gyengült a lap, de ha lilázunk jó eséllyel be fog férni.

Természetesen ez a kis lista a közelében sincs ahhoz, hogy teljesen lefedje azokat a lapokat, amik relevánsak, vagy a szokásosnál relevánsabbak lesznek a versenyen, de egy jó kiindulási alapot adhat.
Remélem hasznosnak találtátok ezt az írást. Ha esetleg a fent említett paklik, lapok egyikével sem játszotok, akkor is érdemes észben tartani őket a pakliválsztásnál, építésnél, illetve a side kialakításánál, mivel szinte biztosan találkoztok majd ezekből legalább 1-2 dologgal a versenyen.
Mindenkinek sikeres felkészülést!

Simon Richárd