Hódítások bemutató by slepp #3

A mai napon egy régi motoros, Dönczi Krisztián mutatja be az egyik általa tervezett lapot. Krisztiánnak ez volt az első tesztelői szezonja, ez az első keigészítő, ami úgy jelenik meg, hogy részt vett a tervzésében és tesztelésében. Nézzük milyen lapot alkotott a Hódításokba!

separator-1

Ryn, a földön járó

Ha már hajók akkor a szirének se maradhatnak el. Itt is az első darab, Ryn, a földönjáró. Kicsit drágácska, de ha azt nézzük milyen paklikba fog helyet kapni mindjárt nem lesz olyan borsos az ára és cserébe kapunk több opciót is, amik közül választhatunk. Azért természetesen kapott egy kisebb kompenzációt is. Legegyszerűbb módja, hogy kijátszásakor elcsábitunk egy max. 3-as költségű lényt életkioltással, amiről a Csábító papnő óta tudjuk, hogy elég jó képesség. Igazából ellophatunk a kör végén bármilyen lényt, de ez csak Zarknodék mellett lesz hátránymentes az izomjelzők miatt, cserébe viszont egy feltápolt lényt fogunk kapni.
Vagy megvan az a lehetőségünk, ha nem csábitunk, hogy egyszerűen egy másik lényünkre vagy magára rakjuk az izmot igy kapva egy 5/5-ös lényt akár. Esetleg ha húzni is akarunk azt is tudunk, ha az izmozott lényt úgy tartja kedvünk átadjuk kör végén, így húzva 2 lapot. Van benne némi kockázat, mi lesz utána az átadott izmos lénnyel, de Rynen van egy beépített biztonsági álom osztás, hogy véletlen se tudja ellenfelünk felszúrni az átadott lényt.
Szirén pakliba extra erős lesz, ha a lényt utána vissza is tudjuk lopni. Ugye az izom olyankor már nem sül ki és a követőnk is kap egy jelzőt. Lesz egy új ultraritkánk nyáron, amihez az álmozos képessége külön jó lehet majd. Szerintem egy igen sokoldalú szirénre sikeredett.

separator-1

Dönczi Krisztián írását olvashatáttok a HKK egyik legújabb csábító hölgyeményéről, holnap pedig Szabó András, azaz Bubu hozza el Nektek egyik kedvenc angyali lapját.