Homokdűnék bemutató by slepp #1

Múlt héten elindult az egy hónapos visszaszámlálás a legújabb HKK kiegészítő, a Homokdűnék, megjelenéséig és ezzel egyidőben a szokásos lapbemutató sorozat is a Beholder honlapján. Az első heti adag már le is pörgött, itt nézhetitek meg.

Ezekben a bemutatókban rendre egy tesztelő (jelen esetben szerény személyem) írja a bemutatókat négy héten keresztül, minden nap más-más lapról. Viszont a kiadó lehetőséget szokott adni más médiumoknak is (Alanor, Excelsior, Bíborhold stb), hogy bemutassanak néhány lapot, így az Eldüen stábja is lehetőséget kapott erre, így a következő 3 hétben minden kedden és pénteken bemutatásra kerül egy-egy lap a blog hasábjain is.

Mivel én írom a kiadó honlapjára is a bemutatót és nem szerettem volna, hogy ott is, meg itt is, az én rizsálásomat olvassátok ezért egy picit rendhagyóbb módot találtam ki erre a kis extra bemutatóra. Ehhez pedig megkértem néhány tesztelőtársamat, hogy válasszanak egy-egy lapot a kiegészítőből, ami valamiért közel áll a szívükhőz (ő találta ki, esetleg szereti azt a koncepciót, ahova illeni fog vagy csak szimplán megtetszett neki valami miatt) és mutassa be röviden, néhány mondatban.

Nézzük is meg az első lapot, amit Simon Richárd választott ki magának, mint az egyik kedvence:

Teknős pergamengyűjtőgető

Tudásra szomjazó páncélos barátunk a Teknősök bölcsességével megkezdett vonalat viszi tovább, és szorgosan igyekszik beépíteni a varázslatokat a teknősök repertoárjába. Persze nem feltétlenül az etnikumában lesz a legerősebb: egy Börtönben mindig szívesen kikeresünk majd egy UR bűbájt, de Korlátozásba is jó eséllyel és örömmel berakjuk Idéző pajtása mellé.
Ugyanakkor, mint minden keresés, kiemelt figyelmet érdemel az előbbi nyilvánvaló paklikon kívül is: mivel dönthetünk úgy, hogy az Anti-mágia jöjjön létre előbb, bátran próbálkozhatunk vele akár olyan paklikban is, ahol viszonylag sok varázslattal játszunk, de gyorsan kipörgetjük a kezünk – egy Sokszínben például szívesen nyomnám meg ezt utolsó lapnak. Az Anti-mágia és a 2-es alapköltség együttesen pedig különösen védetté teszi a counterelés ellen. Utóbbi pedig Lassan Járj kompatibilissé is teszi, így vállalkozó kedvűek akár ott is megpróbálkozhatnak vele.

Pénteken tehát újabb bemutató érkezik majd a honlapra, ezúttal Pásztor Szabolcs tollából, de addig is írjátok meg mi a véleményetek a páncélos hadsereg legújabb tudományos tisztjéről!