Kristályláz bemutató by slepp #7

Csütörtökön Gice bemutatóját olvashattátok, ma pedig Király Zsolt ír nektek az egyik új lapról. Tegnap megismerhettétek az első isteni lapot a Kristálylázból és most Zsolt gyorsan el is hozta a következőt, ami egy legendás lap felújítása.

separator-1

Thu’zad utazása

15 évvel a Legendák Völgye kiegészítő megjelenése után Thu’zad ismét útra kel és ezúttal is megpróbálja beverekedni magát a top paklikba. Nekem nagyon tetszik, hogy korábbi fő funkcióit (és illusztrációját) megőrizte, ugyanúgy 5 manával és 2 lappal jutalmaz, valamint 1 (nem csak kézből kijátszott) lapra korlátozza az ellenfelet a következő körére. Ugyanakkor komoly változás, hogy a kijátszásának körében nem sebződhetünk, így a szingularitás miatti kiszolgáltatottságunk nagyban csökken. Persze egy istenivé avanzsált laptól manapság ez kevés, szóval csiszolódott még itt-ott. A tisztán zanszilánk költségnek köszönhetően komoly nettó vp-előnyt termelhet, ráadásul egy idézés ikon is rákerült, a +1-es reakciódrágítás pedig önmagáért beszél. De igazán komoly erővel az ősmágia vértezi fel, drágító koncepciók ellen különösen nagyot szólhat. Nem elhanyagolható a Jelenése sem, egy nem túl nehezen teljesíthető feltétellel, ingyen kitekerve rakhatunk még egy környi lock-ot ellenfelünkre.

thuzadutazasa

A tesztelések során számos pakliban láttam feltűnni, sokoldalúsága jól hasznosítható kontrollokban, vagy akár manapság kissé elfeledett koncepciókban (pl. Fókusz meglelése, Egérút, vakmerőbbeknek káosz-Trinigan) is, teljesen blank pedig szinte sosem lesz. A fehér isteni szett utolsó darabja tehát egy igen erős példány lett, bízom benne, hogy régi fényében tündökölve, gyakori vendég lesz majd a versenyasztalokon.

separator-1

Következő héten a lapbemutatók végére érünk, de hétfőn még Jancsár János érkezik egy páncélos haderővel, szerdán pedig majd Pásztor Szabolcs fogja zárni a sort!