Versenybeszámoló: Kecskemét (2022.09.03.)

Szeptember 03-án tartottuk az AlKeSz Kupa következő kecskeméti fordulóját. A versenyünknek a Kiskunsági Mg. Szövetség székháza adott otthont. Itt külön meg kell köszönjem a lehetőséget Kósa Ferenc játékostársunknak, aki ezt lehetővé tette számunkra. A hely minden igényünknek maximálisan megfelel. Reméljük, hogy még sok-sok fordulót tudunk majd itt lebonyolítani.
18-an veselkedtünk neki a délelőtti ÚN Sokszínűség jutalma formátumnak, és talán azért voltunk ennyien, mert erről a versenyről egyenes úton lehetett indulási jogot szerezni a Nemzeti Bajnokságon. Mind a formátumról, mind a kijutás metodikájáról lehetne vitatkozni, és talán érdemes is, de most inkább lássuk, milyen koncepciók fordultak elő a versenyen. A közelgő Nemzeti Bajnokságra tekintettel, az élbolyba tartozók kérésének megfelelően ezúttal nem közlünk paklilistákat a legjobbak összeállításáról.

Követő (11):
5 A Semmi mestere
2 Goblin totemisten (epikus)
1 Daxx
1 Beldian
1 Védelmező rakshallion
1 Legendás pegazus (epikus)

Szabálylap (6):
3 Semleges csatamező
Lassan járj!
Korlátozás
Hegymélyi keltető

Egyéb (2):
1 Harangmester + Életenergia
1 Főparancsnok + Hegymélyi keltető

Látható, hogy ez a formátum nálunk egyértelműen a követők, ezen a kategórián belül is az ötlappal kezdő kontroll jellegű paklik dominanciját hozta. A „meta“ jelenlegi kő-papír-olló felállásában a korlátozó környezetet felépítő narancs kombinációk és a harmadik erőként szereplő Semleges csatamező nem tudta ezt a dominanciát megtörni. Végül az élen is 3 ilyen pakli végzett.

1. Dönczi Krisztián – Legendás pegazus (epikus)
2. András Bence – A Semmi mestere (epikus)
3. Györki Dávid – A Semmi mestere (epikus)

A Semmi mestere nerfje nem nagyon hátráltatta a követőt abban, hogy mindenkit maga mögé utasítsanak. Egyedül az újonc koncepcióként megjelenő pegazus összeállítással nem bírtak. Itt ugye az a körülmény számít valamiféle exploitnak, hogy a pegazusok ezen az egyébként nagyon szigorú pakliépítési szabályok közé szorított formátumon kibújnak a keretekből. Meglátjuk, hogy a Nemzetiig még vajon sikerül-e ennek a koncepciónak eredményeket bezsebelnie, vagy ez egy egyszerű fellángolás lesz a részéről. Gratulálunk a helyezetteknek.
Sajnos a 18 fős mezőny nem tette lehetővé, hogy az egyébként még nem kvalifikálódott ezüstérmesünk (AB már féléve kint van a nemzetin – a szerk.) ezzel a megsüvegelendő teljesítményével kijusson, de ez már egy másik mise lenne.

A délutáni, szintén ÚN készletből rendezett hagyományos, pörgős versenyünkre 11-en maradtunk, és az alábbi koncepciókkal álltunk rajthoz:
3 Semleges csatamező
3 A roxati céhtanács főtitkára
2 Zarknod börtönében
Villámháború
Tábori adó + Az alvilág ura
Lassan járj + A sárkányok úrnője (új)

Érdemes megfigyelni, hogy ezen a versenyen inkább a Semleges csatamező – Főtitkár – mindenki más körforgás látszik kialakulni. Ez pedig nyilvánvalóan a hordaparancsnok erejét hangsúlyozza. Az ötfordulós versenyen végül az alábbi élmezőny alakult ki:

1. Varga Krisztián – Semleges csatamező
2. Dönczi Krisztián – Semleges csatamező
3. Jancsár János – Zarknod börtönében

Ugyancsak gratulálunk a helyezetteknek!

Versenyhirdető

A következő kecskeméti versenyre, és ezzel az AlKeSz Kupa következő fordulójára október 1-én, szombaton kerül sor, ugyanitt. A fő (délelőtti) formátumunk szimpla hagymányos lesz, mivel ez a formátum kicsit kikopott a versenynaptárból az utóbbi időben, és a Nemzeti Bajnokságra való felkészüléshez ezekre is szükség lenne. A délutáni formátumunk pedig A sokszínűség jutalma lesz, de ezúttal pörgős lebonyolításban.
Fontos kiemelni, hogy nálunk a Kragoru familiárisa használható a pörgős versenyeken, de azzal a nerffel, amelyet végül megkapott, azaz más narancs nap segítsége nélkül.
Várunk nagy szeretettel mindenkit a versenyeinken!

Jancsár János