Múlt hétvégén egy családias hangulatú, 14 fős hagyományos versenynek adott otthont a Phantom Games üzlete, ahol ezúttal profik és amatőrök egyaránt elindulhattak. Az alábbi koncepciókat próbálgatták a játékosok.
Követő (7):
3 Őrült Enkala, az animátor (epikus)
1 Tarrgeth
1 A Roxati céhtanács főtitkára
1 Ulkor jégisten
1 Terrgath
Szabálylap (6):
1 Lassan járj!
1 Villámháború
1 Sokszínűség
1 Alanori lápvidék (4)
1 Semleges csatamező
1 Korlátozás
Egyéb (1):
1 Harangmester + Életenergia
Igaz ez egy kisebb létszámú rendezvény volt (valószínűleg a párhuzamosan futó Loot Camp miatt is), így nyilván maga a meta is kisebb és nehezebb következtetéseket levonni belőle, de azért elég színesre sikeredett. Többféle felfogású pakli is előfordult és csupán egyetlen követő volt, ami egynél több ember használt. A legújabb epikus követők egyikét, Őrült Enkalát hárman is csatába vezették ezen a meleg nyári szombaton.
Végül a 4 fordulós verseny végére a gólemeknek be kellett érnie egy harmadik hellyel, ahova Hundzsa Ferenc vezényelte a gólemformázás mesterét. Az első helyet Várnai Péter szerezte meg egy kontrollos felfogású Lassan járj! paklival, míg az ezüstérem Dárday Gergelyt illette meg, aki egy általa tökéletesítgetett és próbálgatott Alanori lápvidékkel felálló gyűjtőgeneráló paklit használt.
1. Várnai Péter (10) – Lassan járj!
2. Dárday Gergely (8) – Alanori lápvidék
3. Hundzsa Ferenc (8) – Őrült Enkala, az animátor
4. Simon Richárd (7) – Terrgath
A Phantom Games legközelebb az amatőröket és kezdőket várja augusztus 5.-én egy kis kártyázásra, míg a szélesebb közösségnek augusztus 12.-én tartanak versenyt majd. A szervezők várnak mindenkit szeretettel és díjakkal.